Lelkiélet
Varga Gábor - Plébános-» Nem csak papoknak...-» Egy hét Taizében-» Élet a kápolnában-» Lelkigyakorlat - 2005.
Élet a kápolnában
Sokan éreztük szükségét, hogy legyen egy hely az iskolában, ahol alkalomadtán kiszakadhatunk a hétköznapi feszültségből, elcsöndesedhetünk, és lehetőségünk nyílik arra, hogy magunkba forduljunk, és megkeressük a Forrást. Ez a cél vezérelte mindazokat, akik tavalyelőtt Péterváry Zsófia tanárnő és Gábor atya támogatásával a pincehelyiségben kialakították a kápolnát.
E kápolna szentelése ünnep volt az iskola életében. Jól tudjuk azonban, az ünnep nemcsak beteljesedése és lezárása valaminek, hanem mindig reménység és kezdet is. Volt már helyiségünk. Vajon kihasználjuk-e? Volt lehetőségünk is. Fogunk-e élni vele? A miénk lett. Meg tudjuk-e őrizni? Ezekre a kérdésekre választ kellett találnunk. Hamar kiderült, nem elég egyszer bólintanunk, hanem napról napra újra felelnünk kell.
A kápolna ajtaja pedig napról napra kinyílik. Időnként reggeli szentmisére, máskor csöndes elmélkedésre. Kezdetben csak néhány bátortalan keresgélő mert belépni a nagyszünetek elején. Aztán ott ragadtak. Hallgatták a halk zenét. A folytatásos történeteket. A csöndet.
Mások tőlük értesültek a lenti életről. Őket talán az éneklés lehetősége vonzotta. A gitárszó. Vagy a mécsesek fénye. Mindenesetre bekukkantottak. Voltak, akik a lépcsőről visszafordultak. Aztán másnap mégis leértek…
Ültek a földön. A székeken… Ahol helyet találtak. Mert ott mindig van hely.
Nem fogták egymás kezét. Nem tettek úgy, mintha megváltozott volna az életük. Nem próbálták látványos, színpadias mozdulatokkal bizonyítani elkötelezettségüket. Épp csak ott voltak. Együtt. Együtt egymással és Istennel. Megérezték, hogy az Ő csöndje benne van a hétköznapjaikban. Bennük. Csak le kell menni azon a lépcsőn mindennap. A kápolna lépcsőjén és a lélek lépcsőjén, amely a Forráshoz vezet…
Kivételesen hosszú lépcsősort jártak végig mindazok, akik a Hétköznapok lelkigyakorlatát végezték. Adventben reggelente hét órakor összegyűltek, és különböző feladatok segítségével haladtak a lélek útján. Hallották a hívást, és követték Őt. Követik a hétköznapokban, és követik az ünnepeken. Kovász lehetnek a tésztában.
A tészta pedig mi vagyunk. Miénk a kápolna, és nekünk kell otthonunkká tennünk.
Ezért különösen nagy öröm számunkra, hogy kápolnánkba vendégek is ellátogattak: indiai szerzetesnővérek és Francesco testvér Taizéből, akik velünk együtt imádkoztak.
Idén szeptembertől pedig már az Oltáriszentség alakjában velünk lakik az Úrjézus. Nekünk pedig csak el kell indulnunk a lépcsőn. Elindulni, hogy az Ő jelenlétéből és barátságából erőt merítve térhessünk vissza.
Az emberek közé.
Vass Ágnes
KÉptÁr
