MUSTÁRMAG

Növekvő mustármag

Neveljünk együtt!-» A nagycsalád-» Egymást segítve-» Mások szolgálatában-» Ha a mag jó földbe hull
Sport és kultúra -» Jubileum

Önmegvalósítás mások szolgálatában
Beszélgetés Schirilla Györggyel

Schirilla György polgári foglalkozása szerint jóga, masszázs és reflexológia oktató, emellett hosszútávfutó és a Duna átúszásának „mestere”. Két gyermeke jár a Mustármag Iskolába

Édesapád híres sportoló volt, az egész ország ismerte, és lélegzetvisszafojtva figyelte, amint begyalogol a jeges Dunába. Halála után te viszed tovább ezt a hagyományt. Milyen szerepet játszik családotokban a hagyomány?

Azt, hiszem, mindig is meghatározta az életünket. Amit az idősebb nemzedékektől kaptunk, azok vagyunk mi magunk, és azt visszük és adjuk tovább.

Mesélnél a családodról?

A dédapám, Schirilla Achill büntetőbíró volt, aki a humanizmusáról és igazságosságáról volt híres. A nagypapa szintén jogász végzettségű, most 97 éves. Nem bírja abbahagyni a munkát, kilencvenes éveiben is aktívan tevékenykedő ember. Nagyon sokat mesélt és mesél régi pereiről, ügyeiről. A második világháború után ő volt az például, aki a perbe fogott katolikus papok és aktivisták egész sorát védte a népbíróság előtt, el is nevezték „tiszteletbeli kanonoknak”. Ő volt például a leányfalui papköltő, Puszta Sándor ügyvédje, majd a Mindszenty-perben is védőként szerepelt. 1956 után törölték az ügyvédi kamarából, mert becsületesen viselkedett az akkori perekben, és csak a rendszerváltás után vették vissza. Később Göncz Árpádtól vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét a politikai jellegű egyházi perek vádlottjainak védelméért és egész életútjáért. Tőle láthattunk emberi tartást, derűt és hitet.

Milyen volt a családban a keresztény nevelés?

Görög katolikusok vagyunk, és ennek hagyományát is hűségesen őrizzük. Nagyon büszke vagyok például arra, hogy a dédpapa testvére, Schirilla Szolón építtette a miskolci görög katolikus templomot. Mélyen hatottak ránk viszont a ferencesek is. Anyám és apám például a szentendrei ferences gimnázium kápolnájában ismerte meg egymást. Mindketten oda jártak iskolába, és nagyon szerették az ottani légkört.

Te melyik iskolába jártál?

Én is oda, a ferencesekhez.

Milyen tanáraidra emlékszel vissza szívesen?

Sajnos többen meghaltak már közülük. Újabban temetéseken találkozom az osztálytársaimmal… Nagyon szerettük például Töhötöm atyát, Ányost, Beney Györgyöt vagy a nagy tudású Szántó Konrádot. Czája Mátyás, a testnevelő tanár pedig a szüleim barátja volt, őt is nagyon kedveltem és tiszteltem. Mindegyikük emberségre és szeretetre nevelt. Gyerekcentrikus, jó emberek voltak.

Melyik templomhoz kötődtél?

Hosszú éveken – évtizeden – át ministráltam a ferencesek Margit körúti templomában a legendás Achilles testvér irányítása alatt. Ő egész nemzedékeket nevelt föl. Nemcsak vasárnap jártunk oda, ott voltunk például a litániákon is. Engem igazándiból a ferencesek tanítottak meg imádkozni. Ott értettem meg, mit jelent teljes szívvel és lélekkel, elmélyülve fordulni az Istenhez. Nagyon derűs élet folyt közöttük. Achilles például mindig nekünk adta az „ostyamaradványt”, amiből már nem készülhetett szent ostya. Szerintem minden ministráns otthon érezte magát köztük, és ők valóban otthont is teremtettek számunkra, pedig nem voltunk angyali jó gyerekek. Egyszer például kisgyerekként a kóruson voltam, és elkezdtem nyomkodni a billentyűket. Szegény Semjén atya „Ledoblak innen, mint egy rongyot!” felkiáltással üldözött el az orgonától… A lelki atyám is ott találtam meg: Elek atyához egészen kis koromtól jártam, és egészen a 101 éves korában bekövetkezett haláláig rábíztam magam. A hittan tanárom pedig Ottmár atya volt. A húsvéti körmeneteken például mögötte vihettem a gyertyát. Szerette a szüleimet, és rendkívül büszke volt arra, hogy ismeri őket. A ferencesektől emberszeretetet láthattunk, és ez mellesleg otthon sem hiányzott. Anyám például rendszeresen összegyűjtötte a szegény gyerekeket, és vasárnap reggelente megreggeliztette őket.

Akkor ez is hagyomány? Te is sokat teszel a beteg gyerekekért!

Futok értük. Évek óta minden gyereknapkor több száz kilométert futok, és valamelyik gyerekkórházba futok be. Viszek nekik valami kis ajándékot, elbeszélgetek velük. Szeretnék erőt adni ezeknek a beteg gyerekeknek.

Hogy jött az ötlet?

A kislányom, Hédi szívbetegséggel született – szerencsére azóta teljesen elmúlt -, és akkor láttam, milyen nehéz a kórházban lévő gyerekeknek.

A folyóátúszások is ugyanezt a célt szolgálják?

Lényegében igen. Idén négyszer úsztam át a Dunát, Bajánál, Vácnál, Nagymarosnál és Ráckevénél. Mindegyik alkalommal rengetegen gyűltek össze, biztattak, figyeltek, együtt voltak. Akik eljöttek, nem a tévé előtt ültek, hanem kimentek a szabadba, a friss levegőre, beszélgettek, nézelődtek. Ezek az úszások összehozzák a közösséget. Meg szoktuk hirdetni a sajtóban is, hogy minél több ember lehessen ott. A szeretetre szeretném biztatni őket! Az úszás vagy a futások után gyakran veszek részt például közönségtalálkozókon, ahol beszélgetünk, elmesélem az élményeimet, verset mondok vagy más kis műsorral készülök. Szeretnék olyan közösségi alkalmakat teremteni, ahol mindenki jól érezheti magát a szeretetben.

Elszörnyedve hallom, milyen távokat futsz le…

Ősszel például a Vatikánba akarok elfutni, ami 1750 km, tehát naponta 50 km-t fogok megtenni.

Hm… Kissé félve kérdem, … miért?

Én így találom meg a boldogságom. Nem a futás a fontos! Az a lényeg, hogy mindenki találja meg a boldogságát. Ez pedig nem más, mint az egyéniségünk megvalósítása mások szolgálatában. A tehetségünk kibontakoztatása mások érdekében. A festő fessen. A tanár tanítson. Az orvos gyógyítson. Ki-ki tegye a dolgát, de ne saját magáért, hanem a többi emberért. Hiszen aki a „legkisebbel teszi” … , Jézussal teszi.

Erre kell nevelnie a keresztény iskolának?

Persze. Az egyházi iskolák erkölcsi tartást adnak. De nemcsak azt. Őrzik a magyarságtudatot, ami a gyökereket tovább erősíti. Tudást, elmélyült tudást közvetítenek. Bennük a jövő ereje.

És a sport? Szerinted annak mi a szerepe a fiatalok életében?

Nem a versenysport híve vagyok, de nem is ellenzem. A sport mindenkit megtanít arra, hogy jó célokért küzdjön. Erőt ad, és nemcsak a testi egészséget alapozza meg, hanem a lelki ellenálló képességet is növeli. És nem elhanyagolható szempont az sem, hogy értelmesen köti le a kamaszok energiáit.

Köszönöm, hogy mindezt elmondtad!