Iskolai élet

 -»  Évnyitó -»  Őszi lelkigyakorlat -»  Gólyabál -»  Októberi emlékezés -»  Szalagavató -» 
Karácsonyi műsor -»  Farsang -»  Mustármag nap -»  Szerenád, ballagás -»  Bankett, évzáró

Mustármag nap

A Mustármag napot minden évben megrendezi az iskola. Erre tavaly 2005. április 23-án került sor a Duna-parton, és a mi osztályunk szervezte. A rendezvény lebonyolítását mindig a tizenegyedik osztályra bízzák. Az ötödikesektől a tizedikesekig mindenki részt vett a vetélkedőn, ahol szellemi és fizikai próbatételek vártak a diákokra.
A tizenkét állomás során sok ügyességi feladatot kellett megoldani, és ebből adódóan rengeteg vicces jelenetnek lehettünk tanúi.
Az akadálypályán totót töltöttek ki, fejtörőkkel küzdhettek, sőt íjászkodással is próbálkozhattak. Az utolsó állomásra a templomkertben került sor, ami után a pontok összeszámolása következett. Amíg a vetélkedő tartott, a tizenkettedik osztályos tanulók az iskolában hagyományosan a próbaérettségit írták. (Az is egyfajta akadályverseny.) Az eredményhirdetésre kora délután került sor. A tavalyi versenyen a mostani nyolcadikosok lettek a győztesek, nyereményük egy nagy torta volt.

2006. március
Bernát Hajnal 12. oszt.

KÉptÁr

Képtár
Képtár
Képtár