MUSTÁRMAG

Iskolai élet

 -»  Évnyitó -»  Őszi lelkigyakorlat -»  Gólyabál -»  Októberi emlékezés -»  Szalagavató -» 
Karácsonyi műsor -»  Farsang -»  Mustármag nap -»  Szerenád, ballagás -»  Bankett, évzáró

Színdarab – 2004.

A 2004-es szalagavatón a 11. osztály Karinthy Frigyes A bűvös szék című művét adta elő.
A darab Budapesten játszódik, a két világháború közötti időben. Géniusz, a lángeszű feltaláló (Barcsa Zoltán) hiába próbálja zseniális találmányait – a perpetuum mobilét, s a holdrakétát – megvalósítani, az illetékes államtitkár (Görgényi Katalin) még fogadni sem akarja. Annál inkább foglalkozik olyan találmányokkal, mint például a csipkézett körmöt előállító reszelő, aminek feltalálója neki is juttat a honoráriumból. A semmibe vett feltaláló bosszút forral, és becsempész egy karosszéket az Államtitkár szobájába. Ez a szék varázserővel bír: aki beleül, az mindig csak az őszinte véleményét, az igazságot mondja, képtelen hazudni. Hamarosan hatni is kezd a csodálatos találmány: a miniszteri tanácsos (Dombai Eszter)- helyet foglal benne – az Államtitkár szemébe mondja, hogy mekkora marha. Az Államtitkártól ezután maga a Miniszter (Csányi Nikolett) kap telefonon néhány vaskos sértést. Amikor a kegyelmes úr utána felháborodva berohan beosztottja szobájába, egy újságírót (Vizy Borbála) is ott talál. Lassan már a székre sincs szükség, a közhivatalnokokról fokozatosan lehámlik az úri máz, és egymásra licitálva leplezik le hozzá nem értésüket, korruptságukat, jellemtelenségüket. Mindnyájan belebuknak ebbe a tréfába. Géniusz büszke lehet legújabb találmányára.
A kisebb szerepekben Bajnok Alexandrát, Horváth Zsoltot, Fodor Csengét, Csuka Gergelyt és Fóris Erzsébetet láthattuk.

Márkus Henriett

Szalagavató bál – 2005. január 8.

Ha jól emlékszem, a szalagavató előtt kb. három hónappal kezdtük el próbálni a színdarabot. Az osztály egyhangúlag szavazta meg Shakespeare Szentivánéji álom című darabjának részletét. A szerepek kiosztása nem volt zökkenőmentes, de viszonylag hamar tisztázódott, kik lesznek a szereplők: Schwarcz Zsuzsanna – Theseus, Bencsik Máté – Hippolyta, Kovács Anikó – Pyramus, Somody Kristóf – Thisbe, Bulik Viktória – Philostrat, Gergely Kitti – Demetrius, Slezák Noémi – Heléna, Senger Andrea – Hermia, Tolonics Dániel – Lysander, Nyári Emese – fal, Hiszékeny Anett – holdvilág, Szabó Mónika – prológ, Horváth Zsolt – oroszlán, Bernát Hajnal – súgó, Rambo – a holdvilág kutyája. A felkészülésben sokat segített Péterváry Zsófi néni.
A szalagavatót a Békásmegyeri Közösségi Házban tartotta az iskola. Akik a közelben lakunk, már délelőtt odamentünk díszíteni és a szendvicseket elkészíteni, és több szülő is segédkezett ebben. Igazán jó hangulatban telt a délelőtt, amihez Bálint Sebi zongorajátéka nagymértékben hozzájárult.
Délután öt órakor kezdődött az ünnepség a 12. osztály ünnepélyes bevonulásával, majd a szalagtűzés után a színdarab következett. Rettenetesen izgultunk mindannyian, de legnagyobb megkönnyebbülésünkre mindenkinek tetszett az előadás. A világítás és a zenei bejátszások is tökéletesek voltak, amit a fiúknak, Omaszta Sándornak és Liptai Andrásnak köszönhettünk. A műsort Lindmayer Bernadett konferálta.
Bár akadtak kisebb bakik, melyekre, azt hiszem, sokáig fogunk emlékezni – például Anikó improvizálására a színpadon, aztán arra, ahogy Betti belegabalyodott a függönybe, vagy a ruhatári felfordulásra (ruhatárosaink: Feri és Zoli) –, azért mindnyájan nagyon jól éreztük magunkat, és remekül szórakoztunk.
Szervező osztály lévén végig ott maradtunk. Az utolsó órában néhány tanáron kívül már szinte csak mi voltunk ott. Keringő szólt, és szinte mindenki táncolt. János bácsi több lánnyal is keringőzött, akárcsak Zoli bá’. „Gyakorolunk a szalagavatónkra” – viccelődtek a táncosok.
A bál nagyjából este tízig tartott. Másnap – szerintem – mindenki sokáig aludt. Ránk is fért.

Szabó Mónika 12. oszt.

2006. január

Egy felejthetetlen szalagavató bál

Alighanem a szalagavató bál az egyik legemlékezetesebb ünnepi esemény az ember életében. Ritka lehetőség különleges ruhákba öltözni, estélyi frizurát viselni, régi korok táncait fölidézni, és egy kicsit felnőttként viselkedni.
A mostani tizenkettedikesek is nyilvánvalóan átérezték ezt, hiszen nagyon sokat készültek a szalagavatójukra. Meg is értem őket. Ezt az alkalmat úgy lehet emlékezetessé tenni, ha komolyan vesszük, és igyekszünk mindent elkövetni azért, hogy ne csak szüleink, tanáraink és ismerőseink lássanak minket ünnepi díszben, hanem mondjuk húsz-harminc év múlva mi magunk is megilletődve, magunkra büszkén nézhessük végig a videót.
Talán még több készületet igényelt a bál a tizenegyedikesektől, hiszen nekik jutott a szervezéssel járó minden feladat, és ráadásul meg kellett tanulniuk az ilyenkor már hagyományos színdarabot is. Szerintem igazán jól oldották meg a dolgukat! Shakespeare Szentivánéji álom című művéből adtak elő egy részletet. Látványos jelmezekben, saját készítésű díszletek között folyt a jó humorú előadás. Alighanem minden néző jól mulatott.
Az igazgatónő beszédét követte a szalagtűzés, amelyre a színpadon került sor. A tizenkettedikeseket egyesével szólították, és osztályfőnökük, Márkus Henriett tanárnő tűzte föl rájuk a szalagot. Ezután négy lány (Dombai Eszter, Földi Ágnes, Görgényi Katalin és Vizy Borbála) előadásában spanyol táncot láthattunk. Végül következett a bál fénypontja, a nyitótánc, amelyet a hagyományokhoz híven Tóth Ági néni tanított be. Kétszer is bemutatták, egyszer normál, majd UV fényben, amikor a fehér ruhák kékesen világítottak. A siker nem maradt el! Ezt követően a végzősök felkérték tanáraikat, majd szüleiket. Jó volt látni ragyogó arcukat, csillogó szemüket! Aki akart, táncolhatott kedvére, akár egész este. Na persze nemcsak keringőt…
Azt hiszem, mindenki jól érezte magát. Remélem, ha oda jutunk, nekünk is ilyen szép élményben lesz részünk.

Bakonyi Klaudia 10. oszt.

2005. február

És a szalagavatóról – még egyszer

Hogy ez a 2005. novemberi szalagavató különbözött-e a többitől? Nem tudom. Erre biztos mindenkinek megvan a saját válasza attól függően, hogy sikerült az ő estéje. De arról meg vagyok győződve, hogy sok év után is mindenki fog rá emlékezni, aki ott volt.
Nyilván nem a helyszínen múlik, hogy így érzem, hiszen a bált a Szent Angéla tornatermében rendezték meg idén, amit ugyan igazán szépen földíszítettek, és ami erre a rendezvényre nagyon is alkalmasnak bizonyult, de kifejezetten elegáns helynek azért nem nevezném. Bár el kell ismernem, látszott rajta a sok előkészület.
Azt sem gondolom, hogy olyan pénzösszegeket áldoztak rá, mint egy hollywoodi szuperprodukcióra, amely, ha mással nem is, a látványosságával feltétlenül hat.
Hatott ez is, de nem azzal.
Akkor mivel?
Alighanem az „emberi tényezővel”.
Először is az ünnepeltek valóban ünnepnek tekintették ezt a napot, és igyekeztek méltóságot adni neki. Nagyon kedves volt például a fényképekből készített vetítésük, még ha ők lázadoztak is, hogy már megint a technika, és mennyivel jobb lett volna, ha az eredeti, általuk választott zenét tudják lejátszani, és nem kell helyette mással beérniük.
Pedig a szervezők a tőlük telhető legjobban végezték dolgukat. Komolyan vették a feladatukat. Igyekeztek tenni a nagyobbakért, hiszen hamarosan majd értük is tesznek…
Remekül fölkészültek például a színdarabbal, Petőfi A helység kalapácsa című művével. Saját nyelvükre fordították – Surowiak Mihály és Kosik András az alkotók –, modernizálták, és ahogy a szabó fazonra igazítja a ruhát, ők is magukra szabták az egészet. A szereplők (Fejenagy – Apáthy Sebestyén, Szemérmetes Erzsók – Rascher Petra, Harangláb – Nagy Emil, Csepü Palkó – Megyesi Dávid, a helybeli lágyszivű kántor – Kosik András, amazontermészetű Márta – Vaszari Karolina, Bagarja – Fekete István, bíró – Király Ádám, kis-bíró – Szentmarjay Márk, a „mennynek szolgája” – Péntek Miklós, narrátor – Bakonyi Klaudia) a karakterekben saját magukat találták meg, mindenki hitelesen alakította szerepét, át tudta élni és meg tudta jeleníteni a rá osztott jellem világát. Föladták egymásnak a labdát, összedolgoztak, és „színházi közösségüket” erősítették a színpadon még jelenlévő, de meg nem szólaló „statiszták”. Divatos mai szóval élve „csapatot” alkottak.
De nemcsak a színészi játék és ez az összedolgozás tette emlékezetessé ezt az előadást, hanem a humor, a mozgalmasság – például Csepü Palkó Dávid elmaradhatatlan cigánykereke – és a zene. Mindegyiken látszott, hosszú és fárasztó munka van emögött a könnyed és vidám műsor mögött.
Mindig fáradságos feladat egy darabot színre vinni, és minden évben sokat küzd vele a 11. osztály. Ami ennek a „társulatnak” a munkáját kiemeli a többi közül, az az, hogy lélekből és lélekkel játszottak. Talán észre sem vették, mégis ezt sugározták. Ez pedig nem kevés!

2005. december