Iskolai élet

 -»  Évnyitó -»  Őszi lelkigyakorlat -»  Gólyabál -»  Októberi emlékezés -»  Szalagavató -» 
Karácsonyi műsor -»  Farsang -»  Mustármag nap -»  Szerenád, ballagás -»  Bankett, évzáró

Érettségi bankettek

Más középiskolákhoz hasonlóan nálunk is hagyomány, hogy az érettségi befejeztével a végzős diákok tanáraikkal közösen ünneplik meg a „felnőtté válásukat”.  Céljuk nem az, hogy egy bosszantóan elegáns étteremben estélyi ruhában feszengjenek, hanem hogy jó hangulatban töltsék az estét, és derűs koccintással „emeljék az ünnep fényét”.

Évzáró

Az évnyitóhoz hasonlóan az évzárót is a Boldog Özséb templomban, szentmise keretében ünnepeljük meg. A Te Deum a hálaadás ideje. Köszönetet mondunk Istennek a lezáruló tanév ajándékaiért, örömeiért és sikereiért, sőt – még ha nehezünkre esik is – kudarcaiért, hiszen ezek is gazdagítottak, és ilyenkor kapják meg az elismeréseket a kiemelkedő eredményeket elért diákok. Ekkor rendszerint már erősödik a mozgolódás, hiszen minden gyerek türelmetlenül várja a szünetet. A tanévzáró szentmisét is a Himnusszal zárjuk, ezután az iskolába mennek át az osztályok. Az osztályfőnökök röviden értékelik az évet, és kiosztják a bizonyítványokat. Most már KEZDŐDHET A NYÁRI SZÜNET!

KÉptÁr

Képtár
Képtár
Képtár